*7. rész

Most nagyon szégyellem magam, hiszen régen volt már rész. Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől a - nevezzük ennek- hanyagság miatt, de nagyon sok minden közbejött és nem volt annyi szabadidőm , hogy tudjak részt/részeket hozni nektek, aminek egyenlőre csak a felét tudtam hozni, mert telóról pötyögök éppen. Napközben jön a befejezése ennek. :)
Remélem olvasható munkát adok ki a kezem közül. Jó szórakozás Nektek !
Spanish Girl

- Szóval Logan.. - elmélkedett hangosan Jesé. - Tudhatunk róla valamit?
- Mint ahogy Em is elmondta, Logan olyan, mintha tesóm lenne. Vele együtt nőtte fel, a legrosszabb időszakomban is mellettem volt, és valamilyen szinten neki köszönhetem, hogy itt lehetek Madridban - mondtam el röviden a kis történetem.
- Ezt hogy érted? - kérdezte Isco, és Jesé is kíváncsian nézett rám.
- Apu meghalt jó pár éve. Logan vigasztalt, és beszélt le arról, hogy hagyjam abba a focit, mert akkor nem igazán tudtam elképzelni azt, hogy folytassam. De ő egyetlen mondatával helyrerázott, mégpedig azzal, hogy "Apukád is azt akarná, hogy ne hagyd abba, úgyhogy húzd fel a cipőd és menj el edzésre!". Nagyon röviden ennyi az egész - mondtam nekik, majd ismét megcsörrent a telefonom.
- Ki keres már megint? - kérdezte Emma.
- Fogalmam sincs, nem ismerős ez a szám - válaszoltam, majd megnyomtam a zöld gombot. Öt perc beszélgetés után visszamentem a többiekhez, akik elkezdtek faggatni. Hirtelen nem tudtam, hogy mit is mondjak, vagy hogy is mondjam el nekik, ami az imént lezajlott.
- Föld hívja Sophia Kinget - hadonászott a szemem előtt Emma.
- Életemben először most fenyegettek meg - mondtam egy kissé elmélázva. - Jesé, te együtt vagy az egyik Realos lánnyal? - kérdeztem tőle. Elég furán nézett rám, így nem igazán tartottam az igenlő válasz miatt.
- Nem, miért? - kérdezte furcsállva.
- Mert egy... Mostmár csapattársam hívott fel, hogy szálljak le rólad, és nem érti, miért lettem hirtelen kiskedvenc az edzőnél, mivel nála nincs jobb a csapatban. Plusz holnap amúgy nincs meccs? - váltottam hirtelen témát, mivel rájöttem, hogy holnap Jesé randira hívott, de aznap lesz a meccs is.
- De igen, holnap lesz a meccs. Emma, te is eljössz megnézi? - kérdezte Isco a barátnőmet, gondolom tudja, hogy Rodríguez elhívott engem.
- Jegy nélkül nehezen engednek be.. - válaszolt.
- Jegy nélkül könnyen beengednek, mivel velem jön be a két hölgy - mondta mosolyogva Jesé.
- Te nem játszol? - tette fel a kérdést Em.
- Nem, mert sérült és még nincs olyan állapotban, hogy ő is játszhasson - válaszoltam reflexből, mire egyetértett velem.
Beszélgettünk még egy darabig, majd hazavittek minket a fiúk, és mindenki ment a maga útjára. Emma és én is bementünk a szobába, és csekkoltuk a közösségiket. Feltettem pár képet, amin megjelöltem a barátnőmet is, majd átléptem a Twitterre, hogy azt is megnézzem. Két fontosabb értesítés fogadott ott, ez pedig nem más, mint hogy Jesé és Isco elkezdtek követni engem. Ott is megosztottam a képeket, majd lezártam a laptopomat, és elindultam fürdeni.

*6. rész

Két óra városnézés után felhívtam Emmát, hogy hol vannak, és el tudnak-e jönni az egyik szórakozóhelyre.
Negyed óra elteltével meg is jöttek a barátnőmék, aki folyamatosan fecsegett, és nagyon boldognak látszott.
-Hé, Soph. Képzeld, Isco megtanított pár spanyol kifejezésre – újságolta. –Meg olyan finomak itt a kaják és... – locsogott egyfolytában. Bevallom, a mondandója fele nem igazán rémlik, mert lekötött a Jesével való szemezgetés, és incselkedés.
Nem tudom, hogy megőrültem-e, vagy valami, de úgy érzem, beleestem egy sztár focistába...
-So? – nézett rám kérdőn Jesé.
-Igen? – kérdeztem vissza.
-Holnap ráérsz este felé?
-Attól függ, hogy miért kell ráérnem – válaszoltam mosolyogva.
-Vacsorázni szeretnélek elvinni... amolyan randi féle dolog. Persze, ha rábólintasz te is és édesanyád is – hebegte zavartan, amire Iscoék felfigyeltek ránk.
-Ember! Lett bátorságod randizni hívni Sophie-t? – kérdezte Isco.
-Ugye igent mondtál neki? – nézett rám Em.
-Még semmit sem mondtam, mivel belekotyogtatok – nevettem zavartan. – Egyébként a válaszom: igen, ráérek este, és igen, szeretnék veled randizni – mondtam Jesének pironkodva.
-Tényleg? – nézett rám felcsillanó szemmel Rodriguez, mire rábólintottam, aztán elkezdett csörögni a telóm.
-Bocsi srácok, de ezt fel kell vennem – kértem bocsánatot tőlük, majd felálltam az asztalunktól.
***
Fél órát beszélgettem Logannel, aki az édesapjától – a manchesteri edzőmtől – értesült arról, hogy átigazoltam a Realba. Legelőször lecseszett, majd velem együtt örült, hogy itt játszhatok, mivel a 4 barátom közül talán ő tudja a legjobban, hogy ez volt a nagy álmom. Egyike volt anno azoknak, akik rábeszéltek arra, hogy ne adjam fel a futballt, és küzdjek az álmaimért. Logan egészen azóta a legjobb haverom, amióta Manchester United játékos lettem, azaz hét éves korom óta.
Mindig mellettem állt, bármi is történt velem. Apa halálakor is ő volt az, aki egy héten keresztül próbált vigasztalni, és boldoggá tenni. Szinte neki is köszönhetem, hogy itt lehetek, mert ha ő nincs, szeptembertől lehet a fősulin punnyadnék, nem pedig azt csinálnám, amit a legjobban szeretek, és amihez a legjobban értek.
-Bocsi, hogy eddig elhúzódott, de Logan hívott– mentegetőztem.
-Ki az a Logan? – kérdezte egyszerre Jesé és Isco, majd Emma engem megelőzve válaszolt nekik.
-Logan Soph legjobb haverja, szinte olyan, mintha tesója lenne. A faterja a manchesteri edző, úgyhogy gondolom azért hívta fel, mert megtudta a Mestertől, hogy gratuláljon az átigazoláshoz Sopienak. Jól mondom csajszi? – kérdezte Em, amire bólintottam, hogy igen, jól mondja.

*Bocs mindenkinek, de telóról vagyok, ráadásul suliban, így – egyenlőre ennyi... Estefelé befejezem ezt a részt :) puszi everybody :*
Spanish Girl.*

*5.rész

Köszi annak, aki olvasta az előző részeket. Meghoztam a következőt - teljes alakjában -, és hozok még mellé pár részecskét/érdekességet.:)

Jó olvasgatást kívánok mindenkinek! Ha kérhetem, akkor szeretnék véleményt, esetleg kritikát.:)  

További szép napot mindenkinek <3

Puszi: SpanishGirl 

-Nem, nem, nem és nem! – Hajtogattam folyamatosan Emmának. – Nem jön be, és nem is tetszik nekem Jesé!

-Mondd ezt annak, aki elhiszi neked So. De az nem én vagyok. Láttam, hogy nézel rá, és azt is, hogy viselkedsz előtte. Olyan voltál vele, mint egy szerelmes tinilány a bálványozott pasi előtt – mondta.

-Megmondtam: igen, jól néz ki, de esélytelen, hogy pont ő beleszeressen egy olyan lányba, mint én. Esélyem sincs nála, nem érted?! – Kérdeztem kissé hisztérikusan tőle.

-Most viszont elárultad magad – nevetett. – Bejön neked, csak esélytelennek tartod magad nála, ami szerintem ki van zárva, hogy ne jönne össze. Majd ma este kiderül  kacsintott rám.

-Mi derül ki ma este? – kérdezte hirtelen anyám az ajtóból.

Mindketten összerezzentünk a barátnőmmel, mert nem hallottuk, mikor lépett be anya a szobánkba.

-Egy Realos focista elhívott minket egy kis városnézésre. Ide fognak jönni elénk.

-Mi az, hogy jönnek? Kik azok?

-Jesét már ismered, mert találkoztál már vele az edzőpályán. Azt, hogy kit hoz magával, arról fogalmam sincs. Biztos valami csapattársa lesz – gondolkoztam el. – Elengedsz minket? – kérdeztem kölyökkutya szemekkel ránézve. 

-Persze – mosolygott anya. – Legkésőbb tizenegyre legyetek itt.

-Rendben Sarah – válaszolt helyettem is Emma.

Gyors vizit és némi pénz kérés után írtam Jesének egy üzenetet, hogy mi útra készen vagyunk, és várjuk őket. Pár pillanattal később jött is tőle a válasz, hogy egy perc és itt vannak.
-Em, hogy nézek ki? – kérdeztem a barátnőmtől, mert ugyebár jól szeretnék kinézni, de mégsem túl "kihívóan"
-Ha már ezt megkérdezted, akkor tuti be akarsz vágódni Jesénél – válaszolt nevetve. – Amúgy csini vagy.
-De... – kezdtem volna magyarázkodni, mire csengetnek.
-Kinyitom, te addig csukd be a szád – mondta mosolyogva Emma, majd elment az ajtóhoz, és beljebb invitálta a vendégeinket. Gyorsan felkaptam magamra egy cipőt, és én is csatlakoztam hozzájuk.

Mikor az előszobába értem, megtorpantam. Jesé mellett Isco állt, és várt minket. Végig néztem a két srácon – főleg Rodriguezen – és akarva akaratlanul azon kaptam magam, hogy milyen lenne, ha összejöhetnék egy sztár focistával.
-Soph? – nézett rám kíváncsian Em.
-Ohh, bocsi. Sophie vagyok, de a barátoknak leginkább csak So – mutatkoztam be Isconak.
-Tudom, ki vagy – mondta nevetve.– Jesé idefelé csak rólad beszélt.
-Muszáj állandóan kikotyogni amit neked mondok? – kérdezte nevetve, de zavarban. – Indulhatunk? – nézett ránk.

-Hová megyünk először? – kérdeztem a srácoktól.

-Majd meglátjátok – válaszolt Isco, és elindultunk" felfedezni" Madridot.

***

-Mit szólnátok, ha ketté válnánk? Nem hinném, hogy Emmát ezek érdekelnék. – mondta Isco a Realos dolgokra, majd ránéztem Emmára, aki lelkesen bólogatott, hogy igen. Jellemző... direkt kettesben akarnak minket hagyni... 

-Felőlem semmi akadálya. Soph? –nézett rám kérdőn Jesé. 

-Nekem mindegy... – válaszoltam. – Meglesztek? 

-Persze, elleszünk – mondta mosolyogva a barátnőm. 

Amint elváltak tőlünk, Jesé is indult ki, a múzeumból. Másfél óra alatt állandóan csak rá, és arra tudtam gondolni, hogy bár lehetne köztünk valami, ami több, mint barátság. 

-Mire vagy kíváncsi?
-Hmm... A Cibeles téren szívesen sétálgatnék egy kicsit – válaszoltam, mire bólintott, és elindultunk a Cibeles felé.

*4. rész

-Mi...miért lenne olyan a színem? ― kérdeztem Emmától.
-Hát... mondjuk azért, mert amikor felhoztam, hogy a Realos srác rólad beszél, egyszerűen elpirultál ― válaszolta. ― Bejön neked? ― nézett rám gyanakvóan. Nem akartam rögtön válaszolni neki, mivel úgy tartják, ha hirtelen tagadunk, akkor senki nem hiszi el, vagy az ellenkezőjére gondol, így vártam pár másodpercet, amíg megfogalmaztam magamban, majd kiböktem:
-Nem Em, nem jön be nekem Jesé.
-Miért?! Pedig szerintem tök jó pasi, nem hiszem el, hogy nem az eseted ― mondta.
-Pedig elhihetnéd csajszi. Igen, tényleg jól néz ki, de nem jön be.
-Értem, kár ― válaszolta elszontyolodva.

A kis párbeszédünk után visszamentünk a pályára, ahol már vártak minket a többiek.
-Végre itt vagytok. Azt hittem, sosem kerültök elő ― mondta mosolyogva az edző. ― Sophia, velem jönnél az irodába? Szeretnék veled beszélni.
-Persze ― válaszoltam, majd elindultunk elöl az edzővel ketten, utánunk pedig jött anya, Em és Jesé.
 Pár perc gyaloglás, és egy kis lépcsőzés után máris az iroda kényelmes bőrfoteljében ültem szemben a leendő Mesteremmel.
-Sophia ― kezdte, de én közbeszóltam:
-Csak Sophie, ha kérhetném.
-Rendben ― válaszolt mosolyogva. ― Tehát Sophie. Először is gratulálok, remekül teljesítettél a próbán ― mondta, amit szerényen megköszöntem. ― Másodszor: Jesé is és én is úgy látjuk, hogy remek játékos lehetsz, és nagy erősítés lennél a csapatunkba. Így megkérdezném tőled, hogy lenne-e kedved jövőhéttől a mi csapatunknál edzeni, majd játszani a spanyol bajnokságban?
-Vagyis... le akar igazolni engem? ― kérdeztem felcsillanó szemmel.
-Ha elfogadod az ajánlatom, akkor természetesen szívesen látnálak a következő edzésen, ami csak jövőhét végén lesz, mert kapnak egy kis pihenőt a bajnokság előtt a többiek.
-Mi az ajánlat? ― kérdeztem. Gyorsan elmondta, hogy mennyit szán rám ― amit a Manchester megkap értem ―, illetve mennyit fogok keresni ― igen, már én kapom a pénzt, nem nekem kell fizetni. Mivel nincs ügynököm, ezért behívtuk anyát is, hogy mit szól a feltételekhez. Ő rögtön elfogadta, aztán jöttek a papírok, amiket alá kellett írnom.Megkérdeztem, melyik szám szabad, és mondta, hogy a hetest jó ideje nem érdemelte ki senki, rajtam kívül, így Mester azt szánná nekem, aminek nagyon örültem.
Az utolsó oldallal végezve hihetetlen öröm járt át. El sem hiszem! Annyira boldog voltam, hogy megöleltem volna a világot! Valóra vált az álmom! Hivatalosan is a Real Madrid lány felnőtt csapatában játszok!

Amikor kiléptem az ajtón, nagy mosoly terült szét az arcomon és Emma nyakába ugrottam.
-Csajszi! Sikerült ― mondtam hatalmas vigyorral.
-Nem megmondtam? ― kérdezte boldogan Em. ― Hülye lett volna, ha nem igazol le. Nálad jobb játékost aligha ismerek!
-Mint ahogy én sem nagyon. Legalábbis lányok közül nem ― szólt közbe Jesé angolul, mire Emma elmosolyodott. Nekem is jól estek a dicsérő szavak, főleg Rodriguez szájából. Futballista létére aligha ismer jobbat, legalábbis elmondása szerint, és lányok közül. ― Sophie, válthatnék veled néhány szót? ― kérdezte.
-Hát... ömm... persze ― egyeztem bele, majd arrébb mentünk, hogy ne legyünk hallhatóak.
-Amúgy gratulálok ― kezdte, mire elnyomtam egy köszönöm félét.― Nem lenne kedved elmenni egy Real meccsre?
-Kedvem lenne, de nem tudom, mikor jutnék el oda. Elég drága a jegy ― mondtam letörten. Szívesen elmennék egy meccsre, de Emma nem szereti úgy igazán a Realt, egyedül meg nem szívesen mennék el, így csak a jegy árára tudtam fogni, hogy nem tudok menni.
-Hát igen... pont ezért kérdeztem ― folytatta zavartan. ― Holnapután lesz egy meccs, és arra gondoltam, hogy elvihetnélek. Persze, ha te is akarod, meg anyukád is engedné.
-De... nem is ismerlek ― válaszoltam. ― Semmit sem tudok rólad, és nem tartozik egy olyannal való program a kedvenceim közé, akik ismeretlen számomra.
Elég szomorúnak látszott az elutasítástól, így a következő jutott hirtelen eszembe:
-De mit szólnál, ha... holnap ráérsz? ― kérdeztem.
-Persze, ráérek ― mondta mosolyogva.
-Szóval... Emma és én ugyebár csak ma érkeztünk meg, és nem igazán ismerjük Madridot, de szívesen körbenéznénk. Legalább anya is tudna a munkára koncentrálni, és nem kellene minket "szórakoztatnia" ―mondtam, majd az utolsó szónál macskakörmöket rajzoltam a levegőbe.
-Elhozhatok egy csapattársamat? Legalább Emmával is törődne valaki ― mondta egy nagyon aranyos mosollyal kísérve, amitől azt hittem, elolvadok. Ha nem szól Em, hogy indulunk, akkor már lehet, felmosóronggyal kellene engem feltörölni a padlóról.
Mi van velem?! Jesét már annyiszor láttam meccseken, mégsem fogott meg. Most meg ahogy vele beszélgetek, rögtön olyan, mintha beleestem volna.
-Rendben, itt a számom ― nyújtott át egy kis papírt. ― Írj majd egy üzenetet, hogy mikor és hová menjünk elétek.
-Oké, köszi. De most mennem kell. Majd írok! Szia ― köszöntem el.
-Chao ― búcsúzott ő is.

*3. rész

Elhiszitek nekem, hogy nagyon félek a repüléstől? Életemben most fogok először repülni, és kissé sokkos állapotban vagyok amióta becsekkoltunk. Percek múlva indul a gép, és anya még mindig engem nyugtat.

-Hölgyem ― szólt a stewardessnek. ―Tudna hozni egy pohár vizet a lányom számára? Most repül először, és egy kis páni félelem lett úrrá rajta.
-Természetesen hölgyem ― válaszolta az utaskísérő hölgy. Épp hogy megittam a vizet, máris felszállt a gép.
-Nyugodj már meg csajszi! ― szólt rám Emma.―Nem lesz gond, nyugi ― folytatta mosolyogva.
-Könnyű mondani ― válaszoltam falfehéren.
-Nézz ki, akkor mindjárt mást fogsz gondolni ― mondta a barátnőm, majd eleget tettem a parancsának és kinéztem. Abban a pillanatban, ahogy megláttam magunk alatt Angliát, rögtön abba maradt a félelmem, és átvette a helyét egy hitetlenkedő, csodálkozó érzés. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű az országunk fentről.

Kis idő után elaludtam, mert nem igazán szeretek korán kelni, és tudtam, hogy bőven van időnk a leszálláshoz.

"Hölgyeim és uraim! Megkezdjük a leszállást a madridi Barajas repülőtérre. Kérjük csatolják be a biztonsági öveiket! Köszönjük a figyelmet!"
Erre a monológra ébredtem, gyorsan bekapcsoltam az övemet, és vártuk, hogy landoljon a gép.

Megérkezés után gyorsan a csomagszállító szalaghoz vettük az irányt, és elindultunk a kijárat felé taxi után.
Anya gyorsan le is intett egyet, majd elmondta nekem, hogy hová is kell mennünk, ezért ülhettem én előre, és válaszolgathattam a sofőr kérdéseire.

-Honnan jönnek? ― kérdezte a taxis.
-Manchesterből utaztunk ide két hétre ― válaszoltam spanyolul. Közben állandóan a várost néztem. Gyönyörű épületek sorai mellett mentünk el, majd elhaladtunk a Vicente Calderón mellett, aztán a Cibeles téren tett ki minket a sofőr. Megmondta, mennyit kell fizetni, majd távoztunk.

Gyors séta a téren, és azután elindultunk a szállásunk felé. A Santiago Bernabéu Stadiontól nem messze van egy négy csillagos hotel, aminek a földszintjén lehet anya éttermét majd megtalálhatni. Jelenleg még a munkálatok folynak, de a két hétből, már egy héten keresztül tudja anya vezetni a céget. Hatalmasat sikítottam az örömtől, amikor megláttam, hogy az álmom, a Madridisták szentélye csak egy köpésnyire van tőlünk.

-Rendben... értem... igen... hogyne... Nagyszerű! ― hallottam anyám hangját, miközben telefonált.
-Sophie ― sikította Emma. ― Kérdezzük meg anyukádat, hogy elmehetünk-e képeket csinálni a sta...
-Lányok, mentek stadion körútra! ― Szólt anya.― Öt perc és indulunk, aztán meg megyünk a valdebebasi edzőközpontba, ahol megnézik, hogy mit tudsz kincsem ― jelentette ki, majd gyorsan felkaptam azt a táskát, amibe a focis cuccom volt, és útra késznek éreztem magam.

A stadion mesés hely volt. Egy hatalmas álmom vált valóra azzal, hogy bemehettünk, és körülnézhettünk a szentélybe. Minden egyes helyiséget, amit csak lehetett végig fotóztunk, és egymásról is állandóan kattintgattuk a fotókat. Egy óra alatt körbejártunk mindent, majd megköszöntük az idegenvezetőnek a munkáját, és elsiettünk az edzőközponthoz.
Hát, hogy is mondjam... Nagyon meglepődtem, amikor megláttam két férfit a sok lány között. Ahogy egyre közelebb értünk az idősebb férfi felénk fordult, majd bemutatkozott, és bemutatta a mellette lévő srácot is.
-Jesé Rodriguez? ― kérdeztem megdöbbenve, amikor leesett, hogy ki áll előttem. Igen, a Real Madrid focistája helyezkedik el kb. egy méternyire tőlem.
-Igen ― válaszolt mosolyogva. ― Csak segíteni jöttem el, mert hallottam, hogy új lány érkezik ide, így gondoltam beugrok, mivel én még nem edzhetek ― folytatta jókedvűen.
-Te vagy Sophia King? ― kérdezte az edző Emmára nézve, amiből barátnőm egy szót nem értett, mert az edző spanyolul, és gyorsan beszélt.
-Mester ― szóltam neki ―, én vagyok Sophia.
-Ohh, sajnálom, hogy összetévesztettelek benneteket, csak olyanok vagytok, mintha testvérek lennétek ― mondta nevetve. ― Van valami cuccod, hogy megnézhessünk téged?
-Igen, mindenem itt van ― válaszoltam

Gyorsan bementem az öltözőbe, majd ki vissza a pályára, amit már el is kerítettek nekem, hogy ne zavarjuk egymást az edést végző lányokkal.
Sorra adta ki az utasításokat az edző, majd megkérte Jesét, hogy 1-1 ellenit játszunk le. Mind a ketten meg voltak illetődve, amikor más-más cselekkel elvittem a csatár mellett a labdát, és különböző módszerekkel leszereltem őt.
A tesztelés után beküldtek az öltözőbe, hogy zuhanyozzak le, majd itt találkozunk ismét. Amikor elkezdtem öltözködni, valaki halkan kopogott.
-Ki az? ― kérdeztem.
-Emma vagyok, bejöhetek?
-Persze, gyere csak.
-Hihetetlenül jó voltál So! Ha nem vesznek fel, akkor bolondok, az fix. ne aggódj, szerintem minden a legnagyobb rendben fog menni. Jesé állandóan rólad beszélt ― mondta büszkén a barátnőm.
-Remélem Em, hogy az edző is úgy gondolja, ahogy te ― feleltem neki mosolyogva. ― Meg... honnan veszed, hogy rólam beszélt? Te franciául tudsz, nem pedig spanyolul csajszi.
-Igen, de a nevedet csak ismerem ― mondta ―, amit ha egymás után nem hatszor, akkor egyszer sem mondott ki ― közölte velem, mire elpirultam. ― Neked meg mitől lett olyan színed, mint egy paradicsomnak?

*2.rész

Egy hét telt el azóta, hogy az edző megmondta nekem, hogy hívnak próbajátékra a Realhoz. Egy hete hatalmas izgalommal várom a mai napot, ami végre megjött!

-Sophie kincsem, ébredj. Egy óra múlva indulunk a repülőtérre ― költött fel anya.
-Rendben, megyek már ― válaszoltam álmosan, majd ránéztem az órára, ami hajnali ötöt mutatott. Lassú léptekkel bementem a fürdőbe, hogy emberi kinézetet csináljak magamnak, aztán lementem a konyhába.

-Komolyan... mikor indul a gépünk? ― kérdeztem, miközben öntöttem magamnak kávét.
-Fél nyolckor ― válaszolta anya. -Bepakoltál mindent, ami kell a két hétre? Ruhák, focis cuccok, meg ilyenek.
-Igen anya, bepakoltam ― mondtam, majd kinyitottam az ajtót, mert valaki nagyon csengetett.
-Szia ― ugrott a nyakamba Emma boldogan.
-Szia csajszi ― köszöntem boldogan.
-El sem hiszem, hogy Madridba megyünk! Szuper lesz!
-Ja... remélem is. El tudod képzelni, mennyire izgulok a Real miatt? ― kérdeztem kicsit hisztérikusan.
-Nyugi, ott leszek vele és szorítok, hogy minden jól menjen ― nyugtatott Em.
-Sophia! ― szólt anya. ― Menj fel a szobádba a cuccaidért, 5 percen belül itt a taxi, és megyünk a reptérre.

Gyorsan felsiettem a szobámba, felkaptam a táskám, és a bőröndöt, aztán elindultam le az előszobába. Épp, hogy csak odaértem, már dudált is a taxi. Nagyon félek Madridtól, de amióta csak az eszemet tudom, oda vágyok. Épp emiatt tanultam általánosba spanyolul, hogyha egyszer eljön a nap, ki tudjak oda költözni esetleg, és értsem a nyelvet. Focizni is apa miatt kezdtem el, még anno, mert ő is nagy drukker volt. Igen, Real Madrid drukker. Kicsi koromban mindig leültetett a TV elé, és együtt néztük, ahogy Raúl, Guti, Zidane és a többi Galaktikus játszik. A Bajnokok Ligájában állandóan izgultunk, hogy tovább jut-e a szeretett csapatunk, vagy sem. Most itt a lehetőség, hogy hozzájuk, illetve a női csapatukba bekerülhessek, és nagyon félek. Ha elbukok, úgy érzem apát árulnám el vele, ha bejutok, akkor viszont dicsőséget arathatok ott, és tudom, büszke lenne rám. Még mindig fáj, hogy nincs velünk, pedig már 7 éve, hogy elment.

*Visszaemlékezés*

-Sophie, gyere csak kincsem ― szólt apu boldogan. ―Most megtanítalak arra, hogyan kell focizni.
Odamentem hozzá, és kíváncsian vártam, mit fogunk csinálni. Akárhányszor leültettek a TV elé, mindig csak meccset akartam nézni, a mesék sosem kötöttek le. Így már most, hat évesen elhatároztam, hogy én focista akarok lenni, ha nagy leszek.
-Látod itt ezt a labdát? ― kérdezte tőlem. ―Ebbe kell belerúgni. De nem akárhogy! Itt van a lábad belső része, ezt hívják (értelemszerűen) belsőnek. Azzal kell megpróbálnod meglőni a labdát. Na gyere, próbáljuk meg ― mondta, és megpróbáltam. Elsőre persze, nem sikerült, de apa addig mutatta, és addig tanított, amíg tökéletesen nem ment.
Amikor kicsiszoltuk a belsővel való rúgást, jött a külső, majd azután a kapura lövések. Egy év alatt amit csak lehetett megtanított nekem apa, a szabályoktól kezdve, az passzoláson és a helyezésen keresztül a cselezésekig. Mikor elkezdődött az általános iskola, Nagy meglepetésben részesültem: Elvittek egy válogatóra a Manchester United junior, lány csapatába.
-Gyerünk lányok! Mutassátok meg, mit tudtok! ― Mondta akkoriban az edző, és mindenkit egyesével letesztelt. ―Sophia King! ― szólt nekem, hogy én jövök.―Először passzold le nekem a labdát ― adta az utasítást, és mintha világ életemben fociztam volna, odapasszoltam neki. Ezután kérte, hogy mutassam meg, milyen cseleket tudok. Mutattam is egy párat, amire apa tanított meg: a Roulette-t, a Heel to heel-t és a bicikli-cselt. Az edzőnek csak úgy csillogott a szeme, amikor megcsináltam ezeket, aztán kérte, hogy mutassam meg, hogy tudok kapura lőni. Apuval ezt gyakoroltuk a legtöbbször, hogy hogy kell és hogyan kell jól lőni illetve helyezni. Miután mindent megcsináltam, leültetett a kispadra, hogy nézze a többieket.

Edzés után még apával beszélt egy kicsit, majd hazamentünk. Amikor anya is hazaért, apu elújságolta a jó hírt: szerződtettek a csapatba, és én leszek a csapatkapitány! Nagyon örültem neki, és attól a naptól fogva nem láttak mást csinálni a szüleim, minthogy focizok (persze a tanuláson kívül).

Aztán pár év múlva majdnem minden megváltozott.
Szép napra ébredtünk akkor, épp nyári szünet volt, kb.11 éves lehettem. Anyu gyorsan felébresztett, és mondta, hogy hívjam ki a mentőket, mert apa rosszul van. Gyorsan lesiettem a földszintre, és tárcsáztam a mentősök számát, akik pár percen belül, már a háznál is voltak. Apát bevitték a kórházba, mi meg utánuk mentünk anyával kocsival. Nagyon megijedtem, hogy apával valami rossz fog történni.
Amikor beértünk a kórházba, apa már rég bent volt, és pont jött ki tőle a főorvos.
-Maguk Sarah és Sophia King? ― kérdezte anyától, aki bólintott, hogy igen. ―Sajnos rossz hírem van: a férjének rosszindulatú daganata volt, és már nem tudtunk segíteni rajta. Nagyon sajnálom ― közölte velünk szomorúan a doki.
-Akkor most mi van apával? ― kérdeztem összetörve, mire doktor úr elmondta azt, amitől féltem: elhunyt. Amikor felfogtam, hogy mi a helyzet, rögtön keserves sírásban törtem ki. Még a focit is abba akartam hagyni, de sem anya, sem az akkor már szomszéd lány, Emma nem hagyták.
Edzéseken csak testben voltam ott, a meccseken meg kevesebbet játszottam. Az edző el is akart küldeni, de hála anyának, és Em szüleinek, nem tette meg, mert bízott benne, hogy újra önmagam leszek.
Az idő múlásával végre rájöttem, hogy a focit nem szabad abbahagynom, mert Ő kérte, és tanított meg rá. Elhatároztam, hogy egy nap elkerülök Manchesterből, és a Real Madridnál fogok játszani, hogy büszke lehessen Rám.

*Jelen*

Igen, ilyen gondolatok cikáztak a fejembe, amíg kiértünk a reptérre. Meg fogom mutatni mindenkinek, hogy nem hiába engem nézett ki a Realos ügynök, és nem feleslegesen pazarolják rám az idejüket.

*1.rész

 Szép reggelre ébredtem, ami elég szokatlan Angliában, mert általában esni szokott az eső. Mindenesetre könnyen felkeltem, gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem majd lementem a konyhába, hogy összeüssek valami kaját magamnak. Teljesen belefeledkeztem a hűtőben való keresgéléshez, hogy észre sem vettem, valaki áll mögöttem.
-Szia csajszi ― köszönt rám Em, mire akkorát ugrottam, hogy bevertem a fejem az egyik polcba.
-Szia, aú ― köszöntem a fejemet dörzsölve. -Mi újság veled?
-Semmi különös. Nemrég ébredtem én is, úgyhogy gondoltam elhívlak futni egyet.
-Nem lehetne inkább, hogy beugrunk anyához valamit enni? Farkaséhes vagyok ― mondtam korgó gyomorral.
-Hát... Rendben... ― egyezett bele a barátnőm.

Amint anyuhoz értünk, rögtön hozatott is nekünk egy nagy tányér omlettet, és egy pohár teát. Amint megettünk mindent, anyunak kivirult az arca:
-Kincsem, egy hét múlva repülünk Madridba!
-Minek? ― kérdeztem boldogan.
-Kibővítjük a népszerűségünket Spanyolországban is.
-Az szuper, gratulálok anyu!
-Én is gratulálok Sarah ― mondta Em.
-Köszönöm lányok. Viszont kicsim, ma elég későn érek haza, mert lesz egy kis elintéznivalóm a papírokkal. Ha gondolod elmehettek valahova ― mondta, mi meg egymásra néztünk Emmával és egyszerre azt válaszoltuk neki:
-Green Day koncert!
-Hány órától lesz?
-Este kilenctől, azt hiszem...
-Tizenegyig ― fejezte be Emma helyettem.
-Rendben, menjetek. Itt egy kis pénz. A kocsidat el ne lopják szívem ― mondta anya.
-Nem fogják ― válaszoltam neki az ajtóból. -Szia anyu, szeretlek.
-Szia kincsem, mulassatok jól!

Gyorsan hazafutottunk, hogy el tudjuk dönteni, mit akarunk felvenni estére. Nekem nem volt nehéz. Kikerestem a szekrényemből a GD-s pólómat, és felvettem hozzá egy farmert. Amint én elkészültem, gyorsan átugrottunk Emmáékhoz is. Neki már nehezebb dió volt kiválasztani, hogy mit is vegyen fel. Ő általában a színes ruhadarabokat részesíti előnyben, attól függetlenül, hogy rock-ot hallgat. Vagányabb ruha híjján visszamentünk hozzánk, és kerestünk neki valamit az én szekrényemből. Teljesen véletlenül megtalálta Emma a Green Day-es toppomat, amiről fogalmam nem volt, hogy hol lehetett. Mindenesetre az felkapta magára, felvett hozzá egy farmersortot, és ott tartottunk, hogy indulhatunk is.

Nagyon vártuk mindketten a mai estét. A helyszínen megvettük gyorsan a jegyeket, és beálltunk a színpad elé. Alig telt el 5 perc, máris elkezdődött a koncert.
Az első "hangolódjunk az estére" dal a Kill the DJ lett. Aztán sorra jött a többi: Boulevard of Broken Dreams, Basket Case, és a többi hihetetlenül jó számuk.

Nem sokkal tizenegy után már otthon is voltunk. Sikerült szereznünk autogramokat. Utánunk nem sokkal meghallottuk anyu kocsiját, majd azt, hogy bejön a nappaliba.

-Sziasztok ― köszönt nekünk, amikor meglátott.
-Szia anyu, köszönjük ezt a csodás estét neked ― mondtam boldogan, majd megöleltük Emmel anyut.
-Jajj kicsim, igazán semmiség. Régóta vágytál már erre a koncertre, úgyhogy szívesen adtam rá. De most már sipirc aludni, holnap edzésetek van fél kilenctől, nem szeretném, ha a legjobbak holnap gyengén teljesítenének ― dorgált kedvesen. Az edzés szóra rögtön észhez tértünk, és Emmával együtt elmentünk aludni.

*Másnap az edzésen*

-Sophie, egy pillanatra ide tudnál jönni? ― kérdezte az edzőnk.
-Itt vagyok Mester ― futottam oda hozzá.
-Van egy hírem a számodra. Bejönnél az öltözőbe?
-Persze, mehetünk.
Befelé menet végig azon agyaltam, mit akarhat mondani. A kirúgás nem veszélyeztet, ha jól tudom.
-Szóval... rá is térnék a tárgyra. Hallottam, hogy jövőhéten mentek édesanyáddal Madridba. Igaz?
-Igen, igaz Mester.
-Tegnap este onnan telefonáltak, mert egy ügynök itt járt az utolsó bajnokin. Beszélgettünk egy ideig, aztán azt mondta, hogy várnak egy lányt próbajátékra, a Real Madrid csapatába.
-Kit? ― kérdeztem reménykedve.
-És itt jön az, hogy kössük össze a kellemest a hasznossal. Mivel jövőhéten mindenképp mennétek ki, így rábólintottam, hogy ott leszel.
-Te jó ég! Mester, ez igaz, vagy csak álmodom? A Real Madrid női csapata hívott engem próbajátékra?
-Igen ― válaszolt az edző mosolyogva.
-De... mi lesz, ha megfelelek? Meg... mi lesz, ha nem?
-Ha netán nem felelnél meg nekik, akkor maradhatsz itt. Viszont ha megfelelsz, akkor átigazolsz hozzájuk. Jól állna a fehér, úgyhogy ne hibázd el.
-Úristen! Köszönök mindent Mester. A többiek tudnak a dologról?
-Emmán, rajtad és anyukádon kívül senki nem tudja, és szeretném, ha addig így maradna, amíg nem biztos, hogy át fogsz igazolni.
-Értettem Mester. Visszamehetnék a pályára?
-Nem szükséges. Kimegyek és szólok a többieknek, hogy vége az edzésnek.

Amikor Mester kiment az öltözőből, gyorsan átöltöztem az utcai ruhámba. Amikor Em is beért, siettettem, mert mindenképpen beszélnem kell vele.

-So, mit beszéltetek Mesterrel? ― kérdezte Laura.
-Semmi érdekesről ― válaszoltam neki. -Csak arról kérdezett, hogy mitől vagyok egyre fittebb.-Mehetünk So? ― kérdezte Em, mire bólintottam. Gyorsan kimentünk a kocsimhoz, és az éttermünkhöz hajtottam.
Leparkoltam hátul az autót, majd bementünk anyához.
-Sziasztok lányok ― köszönt mosolyogva.
-Szia ― üdvözöltük őt egyszerre.
-Anya, Em ― kezdtem ―mikor tudtátok meg, hogy érdeklődik irántam a Real?
-Tegnap este ― válaszolt anya.
-Miért nem szóltatok?
-Meglepetésnek szánta az edző. Csak muszáj volt most elmondani, mert nyár végéig nem lesz edzés itt, úgyhogy hamarabb szólt egy héttel.
-Az utazás előtt akart szólni neked ― folytatta Emma. -Egyébként van mégegy hír, aminek szerintem örülni fogsz ―nézett mosolyogva anyára.
-Mi vár még? ― kérdeztem nevetve.
-Én is utazok veletek Madridba! ― jelentette ki a barátnőm.