-Hát... mondjuk azért, mert amikor felhoztam, hogy a Realos srác rólad beszél, egyszerűen elpirultál ― válaszolta. ― Bejön neked? ― nézett rám gyanakvóan. Nem akartam rögtön válaszolni neki, mivel úgy tartják, ha hirtelen tagadunk, akkor senki nem hiszi el, vagy az ellenkezőjére gondol, így vártam pár másodpercet, amíg megfogalmaztam magamban, majd kiböktem:
-Nem Em, nem jön be nekem Jesé.
-Miért?! Pedig szerintem tök jó pasi, nem hiszem el, hogy nem az eseted ― mondta.
-Pedig elhihetnéd csajszi. Igen, tényleg jól néz ki, de nem jön be.
-Értem, kár ― válaszolta elszontyolodva.
A kis párbeszédünk után visszamentünk a pályára, ahol már vártak minket a többiek.
-Végre itt vagytok. Azt hittem, sosem kerültök elő ― mondta mosolyogva az edző. ― Sophia, velem jönnél az irodába? Szeretnék veled beszélni.
-Persze ― válaszoltam, majd elindultunk elöl az edzővel ketten, utánunk pedig jött anya, Em és Jesé.
Pár perc gyaloglás, és egy kis lépcsőzés után máris az iroda kényelmes bőrfoteljében ültem szemben a leendő Mesteremmel.
-Sophia ― kezdte, de én közbeszóltam:
-Csak Sophie, ha kérhetném.
-Rendben ― válaszolt mosolyogva. ― Tehát Sophie. Először is gratulálok, remekül teljesítettél a próbán ― mondta, amit szerényen megköszöntem. ― Másodszor: Jesé is és én is úgy látjuk, hogy remek játékos lehetsz, és nagy erősítés lennél a csapatunkba. Így megkérdezném tőled, hogy lenne-e kedved jövőhéttől a mi csapatunknál edzeni, majd játszani a spanyol bajnokságban?
-Vagyis... le akar igazolni engem? ― kérdeztem felcsillanó szemmel.
-Ha elfogadod az ajánlatom, akkor természetesen szívesen látnálak a következő edzésen, ami csak jövőhét végén lesz, mert kapnak egy kis pihenőt a bajnokság előtt a többiek.
-Mi az ajánlat? ― kérdeztem. Gyorsan elmondta, hogy mennyit szán rám ― amit a Manchester megkap értem ―, illetve mennyit fogok keresni ― igen, már én kapom a pénzt, nem nekem kell fizetni. Mivel nincs ügynököm, ezért behívtuk anyát is, hogy mit szól a feltételekhez. Ő rögtön elfogadta, aztán jöttek a papírok, amiket alá kellett írnom.Megkérdeztem, melyik szám szabad, és mondta, hogy a hetest jó ideje nem érdemelte ki senki, rajtam kívül, így Mester azt szánná nekem, aminek nagyon örültem.
Az utolsó oldallal végezve hihetetlen öröm járt át. El sem hiszem! Annyira boldog voltam, hogy megöleltem volna a világot! Valóra vált az álmom! Hivatalosan is a Real Madrid lány felnőtt csapatában játszok!
Amikor kiléptem az ajtón, nagy mosoly terült szét az arcomon és Emma nyakába ugrottam.
-Csajszi! Sikerült ― mondtam hatalmas vigyorral.
-Nem megmondtam? ― kérdezte boldogan Em. ― Hülye lett volna, ha nem igazol le. Nálad jobb játékost aligha ismerek!
-Mint ahogy én sem nagyon. Legalábbis lányok közül nem ― szólt közbe Jesé angolul, mire Emma elmosolyodott. Nekem is jól estek a dicsérő szavak, főleg Rodriguez szájából. Futballista létére aligha ismer jobbat, legalábbis elmondása szerint, és lányok közül. ― Sophie, válthatnék veled néhány szót? ― kérdezte.
-Hát... ömm... persze ― egyeztem bele, majd arrébb mentünk, hogy ne legyünk hallhatóak.
-Amúgy gratulálok ― kezdte, mire elnyomtam egy köszönöm félét.― Nem lenne kedved elmenni egy Real meccsre?
-Kedvem lenne, de nem tudom, mikor jutnék el oda. Elég drága a jegy ― mondtam letörten. Szívesen elmennék egy meccsre, de Emma nem szereti úgy igazán a Realt, egyedül meg nem szívesen mennék el, így csak a jegy árára tudtam fogni, hogy nem tudok menni.
-Hát igen... pont ezért kérdeztem ― folytatta zavartan. ― Holnapután lesz egy meccs, és arra gondoltam, hogy elvihetnélek. Persze, ha te is akarod, meg anyukád is engedné.
-De... nem is ismerlek ― válaszoltam. ― Semmit sem tudok rólad, és nem tartozik egy olyannal való program a kedvenceim közé, akik ismeretlen számomra.
Elég szomorúnak látszott az elutasítástól, így a következő jutott hirtelen eszembe:
-De mit szólnál, ha... holnap ráérsz? ― kérdeztem.
-Persze, ráérek ― mondta mosolyogva.
-Szóval... Emma és én ugyebár csak ma érkeztünk meg, és nem igazán ismerjük Madridot, de szívesen körbenéznénk. Legalább anya is tudna a munkára koncentrálni, és nem kellene minket "szórakoztatnia" ―mondtam, majd az utolsó szónál macskakörmöket rajzoltam a levegőbe.
-Elhozhatok egy csapattársamat? Legalább Emmával is törődne valaki ― mondta egy nagyon aranyos mosollyal kísérve, amitől azt hittem, elolvadok. Ha nem szól Em, hogy indulunk, akkor már lehet, felmosóronggyal kellene engem feltörölni a padlóról.
Mi van velem?! Jesét már annyiszor láttam meccseken, mégsem fogott meg. Most meg ahogy vele beszélgetek, rögtön olyan, mintha beleestem volna.
-Rendben, itt a számom ― nyújtott át egy kis papírt. ― Írj majd egy üzenetet, hogy mikor és hová menjünk elétek.
-Oké, köszi. De most mennem kell. Majd írok! Szia ― köszöntem el.
-Chao ― búcsúzott ő is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése